Barangolások az Alföldön

Az Alföldi Kéktúra

Az Alföldi Kéktúra

Biharugra-Körösszakál

2017. október 23. - BEFŐZDE

Sziasztok!

 

Lassan utolérem magam. Az utolsó elmaradt bejegyzés és a héten nem is lesz másik. Ezen a héten kimarad a túra idő hiányában. A tanyával is foglalkozni kell, az almalevet is gyártani kell és a sok apróságról nem is beszélek.

Szóval a következő napon Biharugráról indultunk Furta felé.

 20171007_074541.jpg

A Biharugrai határ reggel

20171007_080653.jpg

Egy kilátó a határban. Megérte felmenni

20171007_080757.jpg

Kilátás a kilátóból

 

És a nyári ludak behúzása reggeli után

 

20171007_083403.jpg

Az ominózus Szilas-puszta, amit a Bölöny lányoknak köszönhetünk

Régóta keresek két gombafajt. Az egyiket ugyan már megtaláltam ez előtt is, de olyan öreg volt, hogy nem volt ehető állapotban, ez a sziki csiperke. Most sikerült találni...és este meg is kóstolni

20171007_084719.jpg

20171007_084722.jpg

20171007_084737.jpg

Sziki csiperke

És ráadásul pár száz méter múlva meglett egy másik gombafaj is, amit régóta keresek. Az ördögszekér laskagomba. Ez is finom, de azért a kései laska finomabb. Az állaga viszont határozottan jó

20171007_091342.jpg

20171007_091401.jpg

20171007_091408.jpg

Ördögszekér laskagomba

20171007_110428.jpg

Körösnagyharsány temploma

Körösnagyharsányba érve bal oldalt volt egy szép nyaras. Sajnos már nincs. Épp akkor vágták, amikor arra jártunk. Kár érte.

20171007_110654.jpg

Semmibe futó sínek Körösnagyharsány közelében. A határ már nincs messze.

20171007_112808.jpg

A gáton vezet tovább az út Körösszakál felé. Volt szerencsénk látni egy halászsast is, sajnos a fényképezőgép nem volt nálunk. Volt egyszer a kezemben egy sérült példány Túrkevén. Csodálatos madár.

female_pandion_nagykep.jpg

Nem az én képem, de gondoltam azért csak beteszek egy képet róla

20171007_114627.jpg

Horgász a Sebes-Körösön

20171007_121255.jpg

Körösszakál központja

20171007_122804.jpg

A Sebes-Körös hídján lévő tábla

20171007_135125.jpg

Ismét a Makk Hetesben Biharugrán. Igazán szép trófea

20171007_135141.jpg

 

Így ért véget a 4 napos túránk. Másnap indultunk hazafelé.

 

Sziasztok!

 

Zsadány - Biharugra

Sziasztok!

A 4 napos kirándulás küvetkező állomása a Zsadány-Biharugra szakasz volt. Mint az előző posztban már említettem, előző nap megérkeztem Biharugrára a madárvártába és másnap Géza barátommal együtt indultunk erre a szakaszra. Első lépésként busszal átmentünk Zsadányba, majd onnan indultunk visszafelé Ugrára.

Még Zsadányban összefutottunk az egyik természetvédelmi őrrel a KNPI-től. Kis beszélgetés és műtárgy megnyitás után elváltak útjaink.

20171006_075834.jpg

20171006_092222.jpg

Vizet kellett engedni a csatornába

20171006_092234.jpg

A szolgálati autó

Továbbhaladva egy szép változatos tájat találtunk. Váltották egymást a szikesek, a tölgyesek, a nádasok. Érdemes elnézni erre a tájra, maradandó élményt fog nyújtani. Az egyik tölgyesben nagy döggombát sikerült találni, amit valamikor nagyon régen találtunk legutóbb.

20171006_102200.jpg

20171006_102207.jpg

20171006_102223.jpg

Érdemes vigyázni vele. Mérgező faj. De azért szép gomba

Továbbhaladva hamarosan Geszt határában voltunk. A kéktúra ebből az irányból egy régi temető felől visz be a településre. Ugyan a területet mostanság tisztították meg a fáktól és a cserjéktől, azért még hagy kívánnivalót maga után a munka. Bár magamról tudom, hogy nem egyszerű visszaszorítani a növényzetet úgy, hogy ne legyen mégnagyobb erdő utána. Sok sikert a munkához. 

A sírok jelentős része az 1800-as évekbeli, pár van, amibe 1940 környékén temettek. Sokon rajta van a felírat, hogy mi is volt a foglalkozása az illetőnek.

20171006_110108.jpg

Báthory László, Nagy Gyantéi tanító, tartalékos honvéd főhadnagy sírja. Sajnos beszakadva.

Ebben a temetőben találhatjuk meg a Tisza kriptát is. Érdemes körülnézni ezen a területen. Sajnos bemenni nem lehetett, bár jogos az is, hogy hadjuk a holtakat békében nyugodni. Viszont ami nagyon nem tetszett, hogy a kripta környéki fákat ki akarják vágni. Mind meg volt jelölve. Ha én nyugodnék ott, biztosan kijönnék kiosztani pár pofont, hogy hagyják meg az árnyékot.

20171006_110239.jpg

20171006_110208.jpg

A Tisza kripta

20171006_111050.jpg

Geszt felé haladva sírok között járunk egy darabig. A takarítás miatt sajnos olyan dolgok is a felszínre kerültek amiknek a föld alatt lenne a helye.

20171006_111109.jpg

Sírok között

20171006_111306.jpg

20171006_111347.jpg

Öreg tölgyfa a temető szélén. A borostyánt levágták róla, pedig az is szép lehetett

A falut a kéktúra elkerüli, a szélén visz el. Sok a kisebbség, ami nem feltétlenül lenne baj, de elmondások szerint sok a falopás és a probléma velük. A Tisza kastély az elmúlt években iskolaként és óvodaként működött. Ez meg is látszik rajta, de a felújítást megkezdték. A kastély egyik őre szívesen körbevezetett minket a kastély körül és mesélt is dolgokat. Elmondta, hogy azért, hogy a kastély visszakapja eredeti állapotát a falu kapott egy iskolát és egy tornatermet (800 m2-es tornaterem). A kastélyra 1,2 milliárd Ft-ot fordítanak. Pár év múlva érdemes lesz elmenni ismét megnézni.

20171006_112446.jpg

Arany János emlékház. Tanítóként dolgozott a Tisza családnál és itt alkotott.

20171006_112456.jpg

20171006_114402.jpg

A kastély. Ráfér a renoválás, de tényleg gyünyörű lehetett anno. Tisza Kálmán miniszterelnök úr a bal oldali erkélyen fogadta a vendégeket.

Jut eszembe. A pecsétet sikerült kihelyezni a kastély bejáratához, nem kell keresgélni a városban pecsétet. Szóval nyugodtan lehet menni a kastélyhoz.

20171006_114627.jpg

A kastély két platánja. A legenda szerint amikor ültették, két bivalyt vágtak le és temették alá, hogy jobban, gyorsabban nőjenek. Akkor ültették, amikor a kastélyt építették (az 1760-70-es években). Úgy néz ki bevált a taktika, a fák szépek. Más források szerint nem bivalyt, hanem szürke marhát ástak alájuk.

20171006_114749.jpg

Gesztet elhagyva szántóföld között vezet az út cca. pár km-en keresztül, de utána megkezdődik a mocsarasabb terület. Az már érdekesebb.

20171006_124714.jpg

Nádvágás

20171006_131133.jpg

No az út itt vezetne. Egy rövid szakaszon felmentünk inkább a gátra. Az ökörfarkkóró külön jól néz ki. Nagyobb, mint Géza.

20171006_131314.jpg

Itt azért lett volna lehetőség rá, hogy a Hanwag bakacs is megmerüljön.

20171006_145017.jpg

A Biharugrai Bölöny kastély

Errefelé élő történetei vannak a kastélyoknak. Trianon idejében francia mérnökök érkeztek a határ vonalát kijelölni. A helyiek elbeszélése alapján az eredeti cél az volt, hogy egyenesen húzzák a határt, de a gróf megvendégelte minden jóval a mérnököket. A grófnak volt az elbeszélések szerint két szép lánya (képeket nem találtam róluk, hogy meggyőződjek róla tényleg szépek voltak -e). A lányoknak az apjuk kiadta az ukászt, hogy vessék be magukat, hogy a birtok egyben maradjon. A lányok be is vetették magukat, így a határ vonalát máshol húzták meg a franciák.

Mondjuk nem tudom. Nemigen kértem volna ilyet a lányaimtól (amik mondjuk nincsenek is, tehát ehhez hasonló problémával nem kell szembenéznem).

terkep.jpg

Az ominózus határkiigazítás. Így maradt meg a Bölöny családnak (és Magyaroszágnak) Szilaspuszta

Másik érdekesség. Sok kis faluban jártam már és mindenhol barátságások voltak az emberek. Mindig volt kivel beszélgetni. Viszont itt él még néhány szokás, amivel máshol nem találkoztam. Ugye a pecsétek jó része kocsmákban található meg, így sikerült elérni, hogy a túra ideje alatt lassan többet jártam kocsmában, mint az elmúlt 5 évben. Biharugrán a Makk Hetes a pecsételőhely. Kint leülve, aki a kocsmába érkezik mindenki mindenkivel kezet fog. Ha ismeri, ha nem. A Madárvártában Zsuzsa jelezte is, hogy errefelé így szokás, ne lepődjjünk meg. Időigényes, de jó szokás.

20171006_162003.jpg

Tájház Biharugrán

20171006_162512.jpg

No, ebből lehetne igen szép tájházat csinálni, de állítólag egy helyi gazdáé, aki foglalkozni nem foglalkozik vele

Ennyi lett volna ez a túra. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a területet

Sziasztok!

 

 

 

 

A Berettyóújfalu - Nagykereki túra

Sziasztok!

 

Most kivételesen átugrottam néhány szakaszt. Ez csak azért történt, mert Géza barátommal megbeszéltük, hogy Biharugrára megy és lesz szállás, így beterveztünk egy 4 napos túrát. Gondoltam majd akkor behozom a többit (nagyjából így is lett, de erről majd később). Szóval akkor Berettyóújfalu - Nagykereki.

Megmondom őszintén, hogy ez a szakasz kezd egy kicsit keveredni a fejemben. Ebben biztosan benne van, hogy jórészt a földet lestem a szegfűgombákért :)

20170928_100928.jpg

Berettyóújfaluból kivezető út

20170928_101100.jpg

A híd alatt

Az út jó része itt is a gáton visz. Ugyanakkor sok szempontból látványosabb a táj. Nagyon feldobta a hangulatot a szegfűgomba, amiből meglehetősen sokat találtam, bár keveset szedtem össze. Mindenesetre, aki szedett már szegfűgombát az tudja, hogy mennyit kell hajlongani érte. Cca. 30 km alatt azért egy jó fél szatyorral összejött :) Pár levest kiad.

20170928_112120.jpg

A Szentpéterszegre bevezető út. A Kék nem visz be ide, pedig a neve miatt megnéztem volna, de az idő miatt ez kimaradt.

20170928_112620.jpg

És a szegfűgombák. Mondjuk a kép határozásra alkalmatlan. Másrészt igen sok helyen volt. Az ottaniak nem szedték. Vagy lehet volt jobb helyük :)

20170928_120331.jpg

Gáborján bevezetője

20170928_131118.jpg

Hencida temploma

20170928_155959.jpg

Nagykereki utcafronti góréja

Érdekes ebben a faluban, hogy sok esetben az utcai kerítés helyett építettek górékat. Hallottam, hogy néhány bihari településen volt ez hagyomány, de itt is meg lehet pár helyen találni. Nem tudom eldönteni, hogy praktikumból építették, vagy a gazdagságukat akarták vele jelezni.

20170928_161216.jpg

20170928_161500.jpg

A Nagykereki kastély első épülete. Valaha istálló lehetett?

20170928_162139.jpg

A Bocskai kastély Nagykerekiben

20170928_163225.jpg

A kastélykert

20170928_162105.jpg

A Bocskai szobor a kertben

20170928_163147.jpg

Emléktábla a kastély falán

20170928_161907.jpg

Lesz még néznivaló a környéken :)

20170928_164428.jpg

A Nagykereki pecsételőhely

 

 Itt már nagyon közel jártam a román határhoz. Ez meg is látszott. Egy nyogodt település volt végig, segítőkész emberekkel. Leültem a kastélykertben enni, mivel volt még idő a busz indulásáig. Amikor elindultam a főút felé viszont bekanyarodott egy rendőrautó. Gyorsan meg is állt mellettem, majd kérdezte a rend őre, hogy idevaló vagyok -e (nem mintha nem tudta volna :)). Sikerült velük elbeszélgetni, még régi ismerősökről is érdeklődtem tőlük (volt egyszer egy szomszédunk, aki innen való volt), majd utamra engedtek. Ha késésben lettem volna, szerintem a buszhoz is elvisznek. Tényleg korrektek voltak.

Sziasztok!

Vésztő - Zsadány

Sziasztok!

 

Elérkezett a 4 napos túra ideje Géza barátommal. Ő már Biharugrán volt 2 napja, én csütörtökön érkeztem, de gondoltam ezt a szakaszt azért gyalog járom le.

Sajnos az utazás katasztrófális. Túrkevéről indulva 7:20 körül, Vésztőbe értem 10:40-re. Nem egyszerű a dolog :(

20171005_105759.jpg

Vésztőt elhagyva egy horgásztó mellett visz az út

A tavat és a települést elhagyva, a megszokott szántók jönnek. Ez tart egészen Okányig, de azért itt is volt egy csavar a dologban. A tábla egyértelműen balra mutatta az utat, de a GPS a vasúti sinek mellett vitt volna el. A gond csak annyi volt, hogy éppen telefonáltam, így automatikusan követtem a tábla útját. Majd mikor 6-800 méter múlva leraktam ránéztem a GPS-re. Az út egyértleműen nem a település felé vitt, így visszafordultam, hogy biztosan jól láttam -e. A tábla balra mutatott. Mivel nem szeretem ugyanazt az utat kétszer megtenni, inkább követtem a vasúti síneket. Nem túl hosszan kellett menni rajta, de azért valljuk be, eléggé kényelmetlen a talpfákon járni (főleg, ha nem 130 magas az ember).

20171005_114852.jpg

Az ominózus tábla

20171005_123918.jpg

Okány pecsételőhelye a Soma kocsma

A pecsételőhely rendben volt. A kocsma légköre a szokásos, kis falusi kocsma, kedves pultossal, érdeklődő emberekkel. Még azt is meg kellett mutatnom, hogy mi a különbség az oltás és a szemzés között egy gyorsan levágott akácgallyon :)

20171005_141752.jpg

Irány Zsadány

Zsadány felé az úton védett gombát sikerült találni. A csoportos csiperke hazánkban nemrég védett lett. Egyébként ehető gomba...lenne. De, hát ugye így nem fogyasztjuk el.

20171005_144812.jpg

A fél literes flakon azért mutatja mekkora. És még egész fiatalok voltak

20171005_144818.jpg

Pedig nincs kicsi kezem (jobb helyeken lapáthoz hasonlítják)

20171005_144852.jpg

Nem szedtem le, de azért csak legyen valami lemezoldalihoz hasonló kép is

20171005_142756.jpg

Öreg körtefa a mezőgazdasági területek közepén. Valaha tanya is lehetett a környéken, maradványai megvannak még.

20171005_152704.jpg

Zsadány temploma

A BNS üzletházat nem fényképeztem le (valahogy kiment a fejemből), de a pecsét rendben van benne. Kedvesek voltak és a másnapi kaján kívül beszereztem pár sört is a Biharugrai nap végéhez :) Hamarosan jött a busz is és cca. 10 perc alatt elértük Ugrát. A sofőr beszédes volt. Gyorsan elment az idő és gondolta ne gyalogoljak olyan sokat, két megálló között kitett (ahol el kellett kanyarodnom). Spórolt néhány száz métert nekem, de még 3 km levezető gyaloglás azért várt, hogy elérjek a madárvártához. Még jól is esett, bár a teljes út vége közel 30 km lett .

20171005_164017.jpg

A Biharugrai madárvárta

20171005_164137.jpg

A szállással nem volt semmi gond. Zsuzsa (az üzemeltető) is kedvesen fogadott minket. A táj pedig csodálatos főleg napfelkeltekor és napnyugtakor. Érdemes egy családi hétvégét szentelni a helynek.

20171005_174215.jpg

20171005_173803.jpg

20171005_174055.jpg

Néhány kép a tanösvényről

20171005_175303.jpg

Öreg sárga gévagomba a közeli nyarasban. Sajnos már sötétedett, így nem lett túl jó a kép

20171005_180155.jpg

A napnyugta Biharugrán (mindig sajnálom, hogy nem adja vissza a kép, de ez van)

 

Sziasztok!

 

 

 

 

Körösladány - Vésztő

Sziasztok!

 

Gondban vagyok egy kicsit. A múltkor úgy voltam a bloggal, hogy egy túra marad, majd megírom valamikor. Aztán hirtelen lett még hirtelen 3 túrabeszámoló hiányom ezen felül. Így gyorsan neki kell állnom, mert elmaradok és az élmények is összemosódnak :(

Ez a túra visszaadta a hitem az Alföldi-kékben. Már-már azt hittem, hogy a cca. 650 km-t egysíkú területen kell végigmennem. A jóhírem, hogy nem. Ez már egy sokkal változatosabb, sokkal több látnivalót nyújtó túra (mostmár azt remélem, hogy legalább ilyen lesz a többi is). Érdemes volt nekiindulni.

Már Körösladány is egy szép település, a hídat elérve nagyon szép a Körös is.

A gáton haladva azonban eltévedtem egy kicsit :) Mondhatjátok, hogy hogy lehet eltévedni egy gáton, de ez nem ennyire egyszerű. Ugyanis a kék a gáton vitt volna logikusan (utólag már tudom, mivel módosították a kék útvonalát, amit be is rajzoltam, de hát a papír a hátizsákban, így elő nem vettem), de a TTRMAP progi be akart vinni az erdőbe. Ezen nem módosítottak, úgyhogy én a GPS-t követtem, amit nem is bántam meg. Egy erdő mindig változatosabb, mint a gát :)

Szép helyeken vitt át ez a szakasz. Nagyon jól mutattak a szikesek és rajta élő növények is, sajnos gombát nem nagyon találtam :( Pontosabban a gátra visszatérve találtam néhány tintaszagú csiperkét, ami ugye csak-csak gomba, de ehetőnek nem nevezhető, így rövid vizsgálódás után tovább is haladtam.

20170920_100415.jpg

Körösladány egyik temploma a kastély mellett. A kastélyról nem csináltam képet, olyan szinten be volt ültetve fával az eleje, hogy ez esélytelen volt.

20170920_101211.jpg

A Sebes-Körös a hídról

20170920_101914.jpg

Gátőrház a töltés mellett

20170920_104829.jpg

Orbáncfű (kicsit viseltes már)

20170920_105108.jpg

Szikes puszta legeltetés nélkül

20170920_111115.jpg

Szeghalom alatt a táj

20170920_120354.jpg

A főútra vezető út, szomszédban a Vidratanya (nem látszik a képen). Pecsételés az étteremben is, és vele szemben a gátőrházban is. A Vidratanya egy kellemes hangulatú étterem. A gátőr is segítőkész volt.

20170920_120521.jpg

A Vidratanya

 

Az útról gyorsan levisz a kéktúra útvonala és hamarosan egy szép erdőben vezet tovább, majd ismét jön a puszta. Sajnos (vagy szerencsére) itt is sikerült egy kis kitérőt tenni. Úgy veszem észre, hogy sok helyen (főként az ez utáni szakaszokon) a tábla mutat egy irányt, de ez nem egyértelmű. Az egyik tanyánál is így jártam. Egyértelműen mutatta, hogy menjek egyenesen, de el kellett volna kanyarodnom az erdő felé.

20170920_125414.jpg

Az ominózus tanya

Viszont ennek a kitérőnek köszönhetem, hogy megtaláltam életem első sziki csiperkéjét. Igaz öreg is volt, száraz is volt, de azért sziki csiperke volt. És nekem ez elég is.

20170920_130431.jpg

20170920_130536.jpg

20170920_130540.jpg

Mint látszik a sziki csiperke jellegzetessége , hogy a tönkben vágásra gyorsan vörösödik. Régóta pályáztam rá, de most lett meg először. (azóta már ettem is, de azt majd egy másik túrabeszámolónál)

20170920_133549.jpg

Dióér II. szivattyútelep

Szóval továbbmenve elértem a Dióeret, ahol a fenti szivattyútelep található.


20170920_141411.jpg

A csatornán látszik a sok rucaöröm. Szép terület.

Vésztő közelébe érve ne hagyjátok ki Csoltmonostort. Sajnos előtte is volt egy feltárás (Mágor), de az kimaradt a látnivalók közül pedig majdnem a tövében ültem le enni. A hídig elmentem, leültem, továbbnéztem...és láttam egy TSZ épületet. Mint utólag kiderült az volt a Mágori régészeti feltárás. Egyébként sem lett volna túl sok idő rá, de azért azt rászántam volna. Akik látták azt mondták, hogy olyasmi, mint Vajdaságban az Aracsi templom, csak kisebb és kevesebb van meg belőle. Az Aracsit láttam, de ezt is megnéztem volna :(

img_7112.JPG

Azért, hogy mégis mi is az Aracsi templom

 

Szóval Csoltmonosttor. A pecsételés rendben volt, majd bementem az emlékhelyre. Sétáló jegy vásárlása után - és az ott dolgozó hölggyel való beszélgetés után - a nyárfák alatt ez tárult a szemem elé :)

20170920_151512.jpg

Nyárfa érdestinórúk (gyorsan szedtem is egy jó adagot)

20170920_153441.jpg

20170920_152533.jpg

20170920_152718.jpg

20170920_152756.jpg

20170920_152948.jpg

Az emlékhelyről készült képek

20170920_153623.jpg

A pecsételőhely

20170920_154316.jpg

A vésztőre bevezető út (sajnos ki kellett lépni a vonat miatt)

20170920_163358.jpg

És a vésztői vasútállomás, bent a pecséttel

 

Szóval összességében egy nagyon kellemes túra volt, pedig erősen gondolkodtam reggel, hogy elinduljak -e. Nem bántam meg.

 

Most pedig össze kell kapnom magam, hogy utólérjem magam a beszámolókkal, mert azóta még egy pár hiányzik :( De majd meglesznek azok is.

Sziasztok!

Dévaványa-Körösladány

Sziasztok!

Ebben a posztban a Dévaványa-Körösladány szakaszt fogom kicsit bemutatni. Nagyon sajnos nem tudom, mert megvallom őszintén, hogy nem sok mindent lehet írni róla. 

Dévaványán a vasútállomástól indul az út. Pici kanyargás után rátérünk az útvonalra, ami kb. azt jelenti, hogy cca. 10 km-en keresztül megyünk egyenesen. Egy jó része a városban visz végig, majd a házakat elhagyva a határba érünk ki. Ezen a részen legelők és szántóföldek vannak, néha egy-egy állattartó telep mellett visz el az utunk. Sok érdekesség nincs, inkább csak a vadon élő növények dobják fel a túrát.

img_0797.JPG

Bieberstein gyújtoványfű (Védett)

img_0808.JPG

img_0809.JPG

Réti őszirózsa

img_0820.JPG

img_0822.JPG

Bojtorján szerbtövis az út közepén (invazív)

img_0831.JPG

img_0833.JPG

Gyalogakác (invazív)

A nagy egyenes végén egy régi átemelőszivattyúház található. Régóta nem használhatják az állapota alapján, az ajtók hiányoznak, bent is rendetlenség van.

img_0826.JPG

Innentől változik egy kicsit a táj is. Erdőn vezet keresztül az út, de sajnos gombát nem találtam. Mondjuk szárazság volt, így nem is számítottam sokmindenre. Egy éles kanyarral az utunk Körösladány felé vezet tovább. Itt picit érdekes volt a túra. A jelzést nem nagyon találtam. Egyik oldalt egy erdő, másik oldalt (már ha volt egyik és másik oldal, hiszen út sem volt) puszta. Mindenesetre követtem az erdőt ami egy fiatalos tölgyesbe vezetett. Hamarosan megtaláltam az utat is, de azért nem volt ez olyan egyszerű, mint itt leírva látszik, de lényeg, hogy meglett. Ettől kezdve követhető volt az útvonal.

Az Ördögárkot sajnos nem találtam meg, pedig most képek alapján érdekes lehetett volna. Valahol ott az erdőben kellett volna lennie, de miután út sem volt :(, így ördögárok sem volt. Nekem legalábbis.

Szóval ezután szintén szántóföldek mellett vitt az út Körösladányig. Nem volt egy rossz túra visszagondolva, viszont azt hiszem elegem van a szántóföldekból. Szerencsére a következő szakasz (Körösladány-Vésztő) sokkal jobb volt. Határozottan nagy előrelépés volt az eddigi szakaszokohoz képest, de ezt majd a következő posztban.

Addig is még 1-2 kép a Ladányba bevezető útról.

img_0844.JPG

Bágergödör, vízzel

img_0847.JPG

Pusztuló akácos

img_0866.JPG

A Körösladányi vasútállomás a pecséttel

 

Szarvas-Eperjes túra

Sziasztok!

 

Mint mondtam amikor abbahagytam az előző posztot, Szarvason szálltam meg egy barátomnál. Sok mindent nem írtam Szarvasról, ezért egy pár mondatban most pótolom ezt a hiányosságot.

Amit érdemes megnézni:

1. A belváros. Egy nagyon szép kis alföldi város. Nem szoktam szeretni a sík településeket, de Szarvas tényleg nagyon szép település, érdemes elkolbászolni az utcákon. 

2. Szarvasi arborétum és a Mini Magyarország: Most nem tettem erre kitérőt, hiszen már pár évvel ezelőtt voltam ott a családdal. Az arborétumban is el lehet kóvályogni és a Mini Magyarország is szépen sikerült, jól érezték magukat a gyerekek is.

3. Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság: Eddig valahogy kimaradt az életemből (pedig márcsak a szakmám miatt is illett volna megnézni), de mivel a kék túra nyomvonala is arra vezet, így most idegenvezetéssel körbe is jártam. Sok látnivaló, sok lehetőség gyerekeknek is, érdemes megnézni. Egy pár képet teszek is fel kedvcsinálónak.

 image015balai_hid.jpg

Muflon

image014balai_hid.jpg

Gímszarvas

image016balai_hid.jpg

Európai bölény

image018balai_hid.jpg

A múltkor egy példány egy kútból repült ki előttem, itt jobban látszik: Gyöngybagoly

image019balai_hid.jpg

Borzok

image012balai_hid.jpg

image013balai_hid.jpg

Aranysakál

image008balai_hid.jpg

Csáky kastély - A központ épülete (Nem a látogatóközponté, ahol a pecsét van)

A KNPI-től elindulva ismét az úton találtam magam. Meg kell mondjam, hogy nem volt egy érdekes út Eperjesig. Egy nagy hülye egyenes, kevés kitérővel és kevés látnivalóval, ráadásul egy részen a műút mellett.

Két érdekesebb dolog volt, ami feldobta az utat. Az egyik egy ZIL. Nem mindennap látni már használatban ezt a kocsit. Főleg nem narancssárgában :)

img_0715.JPG

Ezt le kellett fényképezni :)

A másik a Kákai főmajorság utáni részen egy nagyon szép nyárfasor. Tényleg kevés helyen látni már ilyet, örülök, hogy láthattam.

image020balai_hid.jpg

Sajnos a képek kicsit kiégtek, nem volt jó a beállítás, de azért látatni engedi, hogy miről is beszélek

Jut eszembe: Kákai főmajorság. A nevéből azt hittem, hogy legalább pár régi épület, ha más nem is legalább rom található rajta. Hát én nem találtam. És ezt rendkívül sajnálom. Csak egy nagy hülye TSZ épület. Olyan meg sokfelé van. Pedig be szép neve van. :(

Továbbhaladva egy csatorna mentén vezet az út Eperjesig. Nem csúnya, de igazán látnivaló sincs. Két oldalt szántóföld van. Kicsit feldobta a napot, hogy láttam fekete gólyát és jónéhány kócsagot, szürkegépet.

Hamarosan meg is érkeztem Eperjesre. Egy még menthető tanya mellett visz el az út. Sajnos nemigen fogják megmenteni, így pedig néhány év és teljesen az enyészeté válik.

image021balai_hid.jpg

Beérve Eperjesre először a Király-tavat látjuk meg. Egy mesterséges horgásztó szép kialakítással. Én ugyan nem horgászok, de ha tenném szívesen elidőznék a partján. Főleg, hogy a település nagyon szimpatikus.

img_0783.JPGKirály-tó

image022balai_hid.jpg

És ismét egy érdekesség: A Király-tó partján egy régi tűzoltóautó. Szépen nézett ki.

Hamarosan el is értem a pecsételőhelyig, a helyi kocsmába a főutcán. Hangulatos kis kocsma, iszogató vendégekkel, akikkel érdekes dolgokról is lehet beszélgetni. Beszélgettem egy úrral, aki elmondta, hogy a falu körüli tanyák már nem nagyon léteznek. Ami megvan még az pedig tanyaközpont, így számomra nem túl érdekes. 500-an laknak kb a faluban, de fogynak. A fiatalok sajnos elmennek, a település öregszik. Ez látszik is, pedig az ilyen kistelepülések ideálisak lehetnek olyan fiataloknak, akik nem csak munkába akarnak állni, hanem saját maguk szeretnének valamit csinálni. Sajnos azt hiszem, hogy ilyen településből több van, mint az olyan fiatalokból akik ilyen irányban képzelik el a jövőt. A falu egyébként a mezőgazdaságból él és szépen rendbe van rakva. Hangulatos.

image006balai_hid.jpg

A Koccintós

image004balai_hid.jpg

És benne Csabi a pecséttel. 

A pultos Csabi jó fej. Volt még egy órám a busz indulásáig, addig is beszélgettünk egy kicsit. Elmondta, hogy már tizenegynéhány éve dolgozik a kocsmában (írtak már róla is régebben több helyen is, hogy feldobja a túra végét - és ez igaz is).

Összességében Eperjes nekem nagyon szimpatikus kis település. Megérte elmenni oda, mégha az oda vezető út nem is volt túl látványos. A folytatásnál előbb-utóbb ismét ellátogatok a településre.

 

 

 

Mezőtúr - Szarvas Túra

Sziasztok!

2017.09.12-én kezdtem neki a túrának. Külön előnye volt, hogy immáron volt lehetőségem a pecsételésre is, hiszen a MTSZ-től megérkezett a pecsételő füzetem (gyorsan bele is kerül 4 pecsét).

A túrát Mezőtúron kezdtem. Hiába lakom a közelben, nem volt olyan egyszerű megtalálni a pecsételőhelyet. Gondoltam valahol a túra útvonala melett van. Ez nem jött be. A túra vonalától cca 1 km-re találtam meg a helyet. Érdeklődtem is a fazekasmúzeum iránt a járókelőktől. Először egy templomhoz irányítottak. Mint kiderült tényleg a múzeumhoz tartozik, de a pecsét nem ott van lerakva, így irány tovább. 5-600 méterre onnan már sikerült megtalálni a múzeumot, pedig az útvonalhoz közelebb esett volna. Nagyon segítőkész volt a hölgy, gyorsan bele is került a füzetbe az első pecsétem.

image001balai_hid.jpg

No nem ez a pecsételőhely

image008balai_hid.jpg

A pecsételőhely

Szóval a túrám innen indult el, így az egyik irányba cca. 1 km, vissza az útvonalra pedig ismét 1 km-es kitérő volt. Egyébként szép az épület és a kiállítás is, érdemes megnézni. Tintapárnát ide vigyünk magunkkal.

A túra útvonalára a főtéren, az önkormányzatnál tértem ismét az útra. A Berettyó hídon átmenve gyorsan le kell térnünk a gátra balra.

img_0418_2.JPG

Visszanézva a mezőtúri városházát láthatjuk a híddal és a Berettyóval

Ettől a ponttól kezdve a gáton haladunk szinte végig (kisebb kitérőkkel). A teljes távolság cca. 28 km. Megmondom őszintén, hogy nyáron 40 fokban eléggé gáz lett volna az út. Én kedden dél körül indultam el úgy, hogy reggel esett az eső és nagyrészt felhős volt az ég. Tanakodtam, hogy elinduljak -e egyáltalán, de nem bántam meg. Így egy kezelhető, kényelmes túra lett belőle.

Szóval a gát: Eleinte a városhoz tartozó házak kísérnek, majd zártkerteket láthatunk az út mellett. Jobb oldalról pedig a Berettyó ártere látható. Vannak szép helyek, érdemes lenézni a partra időnként.

Kicsit elcsúfítja a látványt az út bal oldalán található gázfáklyát égető Endrődi gázüzem.

image011balai_hid.jpg

A gázüzem

image009balai_hid.jpg

Igazából az első látnivaló a Peresi-gátőrház, ami egyben pecsételőhely is. Erről sajnos fotót nem sikerült csinálnom, de hogy miről is van szó, teszek fel képet más forrásból. Mondjuk nagyon eltéveszteni nem lehet :)

peresi_tajhaz_szivattyuhaz_001.jpg

A pecsét a fa melletti ajtó mellé van felszerelve.

Kis visszafelé mászkálás után (pedig ezt utálom a legjobban) a gáton haladva az árvízkapuhoz jutunk. Ennek a funkciója az áradáskor, hogy megakadályozza a Köröst abban, hogy a Berettyót visszaduzzassza, valamint, hogy szabályozható legyen a Berettyó vízszintje.

De még mielőtt odajutnánk! Végre megtaláltam, amit kerestem :)

image012balai_hid.jpg

image013balai_hid.jpg

Sárga gévagomba  (Laetiporus sulphureus)

img_0445.JPG

img_0446.JPG

Öreg példányok (bár inkább ez már a vén kategória)

Lementem a folyók melett vagy 100 km-t az Alföldi Kéktúrán, de eddig nem sikerült szednem belőle. Ez sajnálatos, mert nagy a termőtestje ( hazánkban a legnagyobb, akár 10-20 kg is lehet egy-egy példány), másrészt finom is. Az egyik népi neve az erdei csirke és valóban, megérdemli ezt a nevet. Az állaga hasonló, mint a csirkemellé. Ugyanakkor érdemes vigyázni vele több okból is. Egyrészt csak a nagyon fiatal példányok jók. Az idősebbeknél úgy járunk, mintha csirke helyett tyúkot főznénk. Rágós, szálkás lesz, nem jó. Viszont a fiatal példányok kiválóak. Másrészt a tapasztalat azt mutatja, hogy az sem mindegy milyen fáról szedjük. Szerintem jobbak a puhafákon növő példányok. A kőrisen, akácon növőknek erősebb az íze. Gyorsan le is szedtem egy kisebb darabot (vagy 1,5 kg-t), de hamarosan kicsit meg is bántam. Hátizsákba nem lehet betenni. Összetörik, bepálik, így hát szatyorban cipeltem Szarvasig, hogy majd vacsorára Géza kollégámmal együtt megcsináljuk. Végülis nem csináltuk meg :( De legalább másnap volt kajája és még a szomszéd hölgynek is jutott belőle. Egészségükre, én majd keresek magamnak másikat.

Irány az árvízkapu.

img_0439.JPG

image004balai_hid.jpg

Szóval az árvízkapu

Áttérve a másik oldalra, folytatódik az utunk a gáton. Jobb oldalt szép Alföldi táj látható, míg bal oldalt a folyó kísér minket.

 image015balai_hid.jpg

Romtanyával a táj

img_0493.JPG

Kubik vagy bágergödör nádassal benőve

img_0523.JPG

A másik oldal

img_0525.JPG

Bütykös hattyú

Tovább haladva hamarosan elérjük a vasúti átjárót. Ugyan a túra a kompon vezet át, de nem voltam benne biztos, hogy elérem a kompot, (fogalmam nem volt meddig jár) és télen amúgy sincs lehetőség másik úton áthaladni, ráadásul mentem is már át sokszor a kompon, így a vasúti átjárót választottam. Ugyan tábla figyelmeztet, hogy TILOS, de tudtam mikor jár vonat, így azért nyugisabb volt a dolog.

image017balai_hid.jpg

Távolban a vasúti átjáró

image018balai_hid.jpg

A halásztelki szivattyútelep (nem akartam az ottlakókat zavarni az épületek fényképezésével (főként, hogy kint is voltak)

image019balai_hid.jpg

Fehér szamárkenyér (Echinops sphaerocephalus)

Innen még pár km (2-3 km) a gáton, hogy visszatérjünk a kéktúra útvonalára. Egy kisebb erdőn keresztül vezet az út, majd elérjük Szarvas határát. Betonúton vezet az út tovább zártkertek mellett és találtam egy igen gyönyörű házikót. Nem is tudtam megállni, hogy ne fotózzam le (remélem a tulajdonosai nem bánják, de nyugodtan büszkék lehetnek rá).

image020balai_hid.jpg

Le a kalappal

Innen már megszaporodnak a házak és hamarosan elérjük a Történelmi emlékutat ami 17 stáción vezet végig hazánk történelmén. A vége a történelmi Magyaroszág közepén van (vagy az eleje, ki honnan indul).

szarvas-a-tortenelmi-magyarorszag-kozepet-.jpg

A kép, mint látszik is, nem az enyém.

Az út a Tessedik Campusnál visz ki a főútra, majd az Anna liget felé visz tovább a Körös-Maros Nemzeti Park felé. Miután a szállásom adott volt a Campussal szemben (egy kollégium lett állakítva hostellé (és Géza kollégám már várt, valamint egyébként másnapra be volt tervezve a KNPI, így a folytatás a következő napon lett esedékes.

 

 

 

 

 

 

Az Ecsegfalva - Dévaványa túra

Sziasztok!

Az Ecsegfalva-Dévaványa túrára 2017.09.10-én került sor. Reggel gondoltam eggyet és elindultam. Sikerült gyorsan letudni, igaz a táv sem volt túl hosszú. Cca. 15 km, ráadásul láttam már néhányszor az útba eső látnivalókat, így ez sem lassított.

Ecsegfalvát az előző részben egy kicsit bemutattam. Egy kicsi település, de szellőssége miatt (és az emberek miatt is) nekem mindig is tetszett. Régebben egyébként tanyák elszórt csoportja volt, később rendeződött faluvá (vagyis muszáj volt rendeződnie).

Legnevezetesebb épülete a temploma a Jézus Szíve templom.

image003balai_hid.jpg

A templomot közelről nem néztem meg most, csak messziről fényképeztem le.

Ecseget elhagyva a főútról hamarosan le kell térnünk balra. Tábla is jelzi az útírányt, nem lehet eltéveszteni. Az út ezután földúton vezet tovább.

image001balai_hid.jpg

 

image002balai_hid.jpg

Ecsegfalva a távolból

Utunk során sok növénnyel lehet találkozni, de az állatvilág sem elhanyagolható, bár túl sok mindent nem találtam. Viszont a fecskék vadászatát el lehet bámulni egy ideig.

image004balai_hid.jpg

image005balai_hid.jpg

Gyalogbodza (Sambucus ebulus)

Szeretem a bodzát. Ugyan ez nem ugyanaz, mint a Fekete bodza (Sambucus nigra), de azért szép látványt tud nyújtani. Csak ne lenne olyan büdös (főleg virágzáskor).

image006balai_hid.jpg

Úgy néz ki, hogy területen volt nem túl rég egy nagy vihar. Gyorsan elérjük a letört ágakat, kitört fákat. Sajnos elég jelentős részen így néz ki a terület. Annyira, hogy sikerült is elnézni egy lekanyarodó utat, ahol menni kellett volna (és nem csak nekem, hanem egy kollégának is, akivel menet közben összefutottunk. Így az út bevezetett a túzokneveldébe. Mindenesetre korrigáltuk kicsit az útvonalat, de odaértünk a célunkhoz.

image008balai_hid.jpg

image009balai_hid.jpg

A túzoknevelde

image010balai_hid.jpg

A környék térképe

Innen kikanyarodva (nem keresgettük az utat amit mindketten elvétettünk) ismét a pusztába értünk. A Réhelyi látogatóközpont közelében bivalyok legeltek, pihentek.

image011balai_hid.jpg

image012balai_hid.jpg

Sokszor láttam bivalyt. Testközelből is, de azért mindig elámulok rajtuk, szép állatok.

 image013balai_hid.jpg

Virágzott a pettyegetett őszirózsa (Aster sedifolius). Kicsit később látványosabb lett volna, de sok virág volt már most is. Egyébként védett növény, bár ezen a területen sokszor tömeges.

image014balai_hid.jpg

A Réhelyi látogatóközpont a távolból

image015balai_hid.jpg

A láogatóközpont mellett lévő kilátótorony. Itt fordul az utunk Dévaványa felé

image016balai_hid.jpg

Mi az eltévedés ellenére bementünk a látogatóközpontba. Igaz hátulról, de ez nem hiszem, hogy számítana. Egy galambdúcot már régen kinéztem magamnak a tanyámra. Még várat magára, de legalább már asztalosnak meg tudom mutatni mit is szeretnék.

image017balai_hid.jpg

image018balai_hid.jpg

Szürkemarhák a központban.

image019balai_hid.jpg

image020balai_hid.jpg

image021balai_hid.jpg

Még éppen virágzott a sziki kocsord  (Peucedanum officinale). Nagyrészt már elvirágzóban

 image022balai_hid.jpg

Dévaványa tornya a távolból.

Jelzem az útvonalon van egy állattartó tanya. Két kutyával. Sikerült túlesnem az első kutyatámadáson, bár szerencsére a kutya jobban megijedt, mint én. Azért nem bántam, hogy a nagy kaukázusi meg volt kötve.

image024balai_hid.jpg

Dévaványára beérkezve.

 image025balai_hid.jpg

A vasútállomás a pecséttel. A pecsét az állomáson a váróban van.

 

Jó utat mindenkinek és Jó szerencsét.

 

giligan_logo_design002-2.jpg 

 

Túrkeve-Ecsegfalva túra

Sziasztok!

 

Folytatódott az Alföldi Kéktúrám. A héten még megcsináltam egy Balai-híd (Túrkeve) - Ecsegfalva útvonalat és az Ecsegfalva - Dévaványa távot. A másodikat külön posztban fogom közölni majd nemsokára. Ez a poszt legyen Túrkevéé és Ecsegfalváé.

Az indulási pont Túrkeve, Balai-híd. Az előző posztban már tettem fel képet a mezőtúri oldalról, legyen most egy az Ecseg felöli oldalról is.

image001balai_hid.jpg

A kép a gátról készült, de láttunk már olyat is, hogy eddig felért a víz áradáskor.

Egyébként sajnálom, hogy ezen az oldalon vezet a kéktúra. Nem tudom miért ezt választották, de biztos megvolt rá az okuk a szervezőknek. A másik oldal érdekesebb, több látnivalóval. Sokkal többet látni a Berettyót, szélesebbek az árterek, több madarat látni. De hát mindegy. Ez volt az útvonal ezen az oldalon mentem (akinek ideje engedi azért nézze meg a másik oldalt, megéri...és ugyanoda lyukad ki az út :)

Az első megálló néhány száz méter után már adott is. Ez volt a régi AFIT üdülő (ez Keviben egy gépjavító volt a régi rendszerben, sokan dolgoztak ott). Itt már javában védett területen járunk, úgyhogy különösen figyeljünk mit csinálunk.

image002balai_hid.jpg

Az AFIT üdülő, mögötte padokkal. Mellette illemhelyet is találunk (bár pottyantós, de rendben tartott). Rendszeresen karbantartott, de a horgászok (és a fiatalok) sok szemetet hagynak szét.

image003balai_hid.jpg

Az AFIT üdülő mellett rálátás a Berettyóra

Tovább haladva kétoldalt erdő övezi az utunkat. Baloldalt telepített keményfa ligeterdő, tölgyessel. Jókor érkezve sok-sok nagy őzlábgombával (tényleg sokkal, volt, hogy kocsival mentünk, ahol láttunk megáltunk megpakoltuk a csomagtartót (na jó csak annyit amennyi kellett) és már mentünk is tovább. Nem szép, nem is nevezném gombászásnak, de azért van az a helyzet amit nem lehet kihagyni). A másik oldalán puhafa ligeterdő nő. Vannak benne szép, öreg nyárfák is, szóval érdemes elbóklászni. Tél elején kései laskagomba lelőhely.

Az erdőbe sok helyen ékelődik be legelő. A növényzet igazodik a szikes talajhoz. Ilyenkor ősszel lilálik a mező a sóvirágtól.

image004balai_hid.jpg

 Sóvirágos mező

image005balai_hid.jpg

image006balai_hid.jpg

Magyar sóvirág (Limonium gmelinii ssp. hungaricum)

 image011balai_hid.jpg

Egy régi már használaton kívüli vízlevezető csatorna.

image012balai_hid.jpg

A másik oldalán a védett rucaöröm (Salvinia natans) jól érzi magát

image013balai_hid.jpg

Ennyire jól

Kicsit továbbhaladva bal oldalról egy élő tanyával találkozhatunk. Évek óta a tehenek, lovak szárnyasok kísérik az utamat errefelé. Kutya eddig nem volt kint, de egy disznó csúnyán nézett rám :)

image014balai_hid.jpg

Egyszépen rendbentartott tanya

image016balai_hid.jpg

A meglepődött disznóval a gát aljában :)

Kicsit továbbhaladva bal kézre egy régi hodály látható. Még áll, nincs is nagyon rossz állapotban, de azért fogja az idő vasfoga, majd jobb oldalt egy régi tanya, aminek a felújítása megkezdődött. Hasznosítják is, de a lényeg, hogy a tanya felé levezető úton (jobbra) a régi vashídhoz jutunk. Ezt évtizedekkel ezelőtt elmosta egy jeges ár, azóta sem építették újjá. Sajnos a környéken lakóknak nagy gondja (és a túrázóknak is), hogy a Balai-híd és Ecsegfalva között nem lehet átmenni a másik oldalra. Több átjáró nincs (pedig volt egy pár)

image017balai_hid.jpg

A jobb oldali tanyáról egy kisebb ló köszöntött

image018balai_hid.jpg

A régi vashíd helye (állítólag a víz alatt vannak a maradványok)

image019balai_hid.jpg

Kilátás a híd helyéről

Pár száz méterre (cca. 1 km) innen a Dr Balogh János emlékműhöz jutunk. (Aki bővebben akar tudni róla klikk ide az alapokhoz). De annyit azért minimum illik megemlíteni róla, hogy biológus, ökológus és Túrkevéhez (valamint ehhez a pusztához) kötődik az élete egy fontos része. Túrkevén minden évben rendeznek programot, konferenciát.

image020balai_hid.jpg

image021balai_hid.jpg

Az emlékműnél, ha elkanyarudunk jobbra egy út vezet be a Berettyó felé. Sajnos át ez sem vezet. Régen itt ált egy híd és a Putri csárdához vezetett. Ez a csárda híres volt sok mindenről, de legfőképpen a balhékról. No igen, ez még a folyószabályozások előtt volt (emlékeim szerint 1867-68-ban volt). Viszont sok feljegyzés született eltűnt kereskedőkről, betyárokról. Ez nem volt nehéz abban az időben, hiszen akkor még mocsarak borították a területet (ennek nyomai még sok helyen ma is láthatóak (pl. zsombékok). Sajnos már a helye sem áll, viszont kivadult gyümölcsfák még találhatóak arrafelé. A híd itt is hiányzik :(

image022balai_hid.jpg

Itt kellene lennie a hídnak

image023balai_hid.jpg

Viszont a nádasos, mocsaras rész érdekes. Voltam már lent a folyó partján, tényleg szép. cca. 100 méteres kitérő, megéri.

Egyébként erre a helyre gyerekeket szerettem hordani. Nemcsak azért, hogy megismerjék Dr. Balogh Jánost, hanem azért is, mert rendszerint lehetett találkozni fekete és fehér gólyákkal, és más ragadozó madarakkal is.

Következő megállónk előtt engem is meglepetés ért. A következő tanyahely után (sajnos már csak a mirobalán és az akác jelzi, hogy volt ott valami) van egy félig-meddig tönkrement gulyakút.  Oda is mentem megnézni, hogy is áll. A kávája körbe van betonozva, de tapasztalatból már tudom, hogy óvatosan kell bánni ezekkel a kutakkal. Így hát megmozgattam a betont. Olyan is volt, mintha mozdulna,ezért mégegyszer ráléptem. Ekkor gyorsan kellett a géppel fényképezni (sajnos nem sikerült túl jól a kép).

image024balai_hid.jpg

A gulyakút

image025balai_hid.jpg

És a göngybagoly (Tyto alba), ami kirepült belőle. Kellemes nappali búvóhelyet talált magának

image026balai_hid.jpg

A puszta képe

image027balai_hid.jpg

A következő megálló: A Gástyás

image028balai_hid.jpg

image029balai_hid.jpg

A szivattyútelep másik oldala.

image030balai_hid.jpg

Tovább haladva Ecsegfalva felé. A lucernásban sok-sok (ez nem mind) nagy kócsag és szürke gém (sajnos csak a kis objektív volt nálam, tanultam belőle, a következő túrára már a nagyot vittem)

image032balai_hid.jpg

Közeledtem

image033balai_hid.jpg

Ecsegfalva templomtornya már látszik. Nem voltak buták a régiek, sokat számít egy torony :)

image034balai_hid.jpg

Következő fontos tájékozódási pont: A Mirhói lapos a szivattyúházzal. Innen már közel vagyunk

image035balai_hid.jpg

A Mirhói- lapos után már hamarosan elérjük a főutat. Mellette bal kézre egy lakott tanya áll, ami szépen rendbe van hozva.

image036balai_hid.jpg

A főútra kikanyarodva nemsokára egy hídat látunk. Sajnos szintén évek-évtizedek óta nem tudták megoldani a helyzetét.

image037balai_hid.jpg

A híd után balra a régi gátőrháznál a pecsételőpont. A pecsét rendben van

image038balai_hid.jpg

image039balai_hid.jpg

image040balai_hid.jpg

 

Sajnos az 1-200 méterre lévő kocsmáról már nem készült kép, de adnak SÖRT! És ilyenkor az jól jön! :)

 

Sziasztok

giligan_logo_design002-2.jpg

 

süti beállítások módosítása